2017. évi Nyílt Serdülő és Felnőtt ORSZÁGOS és Utánpótlás ÚSZÓ BAJNOKSÁG

A Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSz) nyílt úszóbajnokságot rendez  2017. március 25-én (szombaton) Székesfehérváron, a Csitáry G. Emil uszodában (8000 Székesfehérvár, Mészöly Géza u. 4.).

A verseny célja: Látás és Mozgássérült, Tanulásban és Értelmileg akadályozott Serdülő és Felnőtt „ Országos Bajnok”-i illetve Utánpótlás”-i cím eldöntése
A paralimpiai számokban az FMSZ versenyén utánpótlás bajnokot hirdetünk!

Részt vehet rajta tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, hallássérült, látássérült és mozgáskorlátozott sportoló, aki érvényes versenyengedéllyel rendelkezik.

Újdonságként a versenyen részt vehetnek autista úszni tudó versenyzők is!
Azoknak a sportolóknak szeretnénk versenyzési lehetőséget biztosítani, akik az eddigi kategóriákba nem fértek be.
Kategória: S17
Mindenkit szeretettel várunk!

Tagszervezeti státusszal nem rendelkező szervezetek versenyzőinek, valamint versenyengedéllyel nem rendelkező versenyzők nevezési díja: 400.-Ft/fő/versenyszám.
Akiket érint, kérjük az összeget legkésőbb a nevezési határidőig átutalni szíveskedjenek az alábbi számlaszámra: 10918001 00000016 00400009

Részletes versenykiírás, valamint a versenyszámok és azok tervezett sorrendje itt olvasható

Nevezési lap letöltése
A nevezéseket a szekesfehervar.fmsz@gmail.com e-mail címre várjuk,  2017. március 17-ig!

Az orvosi igazolás érvényességéről kitöltött nyomtatványt aláírva kérjük a helyszínen leadni. Ennek hiányában versenyző nem indulhat!
Mindenki saját felelősségére vesz részt a versenyen!
Orvosi nyilatkozat letöltése

———–
Frissítve: 2017.02.22.

This entry was posted in Hírek. Bookmark the permalink.